Érzelmek hazája.
Itt néhol vulkánok törnek föl
S bombaként rombolják
A formák világát
De itt-ott mint kis csermely is
csendesen folydogál,
Lágyabbá téve a színes egészet
S közli mit a szív
Rébuszokba mondana
Víg-bús, olykor van hogy
mindkettő egyszerre
Hát nézd csak
Van méltó szó ezek
tengerekre?

Lehet, bár van ki
nem értékeli, s mint
Sötét fátyolt húzva maga elé,
Nem is tudja,
Hogy, miként, miért szól
Holott lehet hogy felé
-bár mit se törődik vele-
Azért van ki tud mit kezdeni
Ezzel.

Ez, mint már
Történelemként a csillagok
E két dolog mi mindörökké
ragyog,
Bár van kinél kicsit se
ragyog,
Mert nem is hagyja
ragyogni..
S van ki tűnődik rajta,
Néhol mélyebben is,
ez adja-s néhol mondja is-
Ki vagyok!

S te ki vagy,
Törődj csak ezzel,
Jó lenne ha tudnád
Bár nem mind igazságot énekel,
És az értelemnek nyoma sem kel.
De ha meglel- te általad
Az csak jót és szépet kívántat!

Legszebb, mikor gondolatok
Sorokba burkolózva
Próbálják mutatni
Mit egy szív hangjai
Suttognak az egyénnek,
S aki papírt ragad
És csak írja a betűket
Százszámra gyűjtve a köteteket
S miután megfejtheti a világ:
Ki is az a költő,
Ki ilyet ír, s imád?