Édes rózsaesők körülöttünk
S a végtelent határoló Nap előttünk
Mögöttünk: Az egymás nélkül töltött,
Keserű, színtelen, néma, halott percek.

De TE most erősen ölelsz engemet,
Szíved dobbanása éltet, melenget
S ez az ami
Nyugtat engemet.

Homályos ködfátyol borult ránk,
Miközben oly sok Boldog perc szállt
Szivárvánnyal teli jelen, a Minden:
TE voltál nekem.

Titkos vágyak szenvedélye
Örök álmok tengerében
S mi csak zuhantunk egyre:
Le, a teljes végtelenségbe.

Boldog szívek örök mezején,
Hol a Nap utoljára kél
Ez a rózsaszín világ véget ér:
Kékes ég tetejébe homály ért.

Hisz a rózsakapun átsuhant a széllel
Szelíden, a fekete homályos köd
S lassan beszívta rózsás világunk
Friss, mézédes hajnalát.

A fény megtörni látszott
S a fájdalom: Szíved nem ellenkezett,
Pedig ha mégis, mindazt tette volna ÉRTEM
S ezek szerint: Mégsem...

Beborultak az édes pillanatok
Rózsaillatú percek tovaszálltak
Itt már minden lett:
A bánat.

Ó, színes, illatos Ősz
Vége már, egy elveszett pillanat
Kettérombolta a legszebb
Rózsaszín világot.

Ó gyere vissza szép, szerelmes pillanat
Teljesülj be újra, élhessen szívünk ÚJRA!
Szeretlek: beköszönt a tél: Én várlak.
Beköszönt a tavasz: Én várlak.
Beköszönt a nyár: Várlak...
S újra az Ősz(nélküled): Elért a végzet.